AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
Ikarosz bukása (részletek)
EMBER ÉS TRANSZPARENCIA
[…]
Persze az emberek maguk is szeretnének kitörni tárgyiságuk zárt burkából. Énekelnek, táncolnak, verseket írnak, megpróbálják „ki”-fejezni magukat. Hogy „látva lássák” őket. Keresik a társat, aki előtt megnyílhatnak, akinek „kiönthetik szívüket”, vagyis igazi, belső valójukat, lényüket, akivel nem, tárgyként, hanem emberként beszélhetnek, ahol a szó, a tekintet „lélektől lélekig” hat. 19
19 Ez akár fontosabb is lehet, mint a Freud által túlhangsúlyozott szexuális vonzás.
* * *
A „LÉT” ÉS A „FELEDÉS” KÖZÖSSÉGEI
Voltak, vannak emberek és emberi közösségek – „Lét-közösségeknek” nevezhetnénk őket –, akik/amelyek megpróbáltak, megpróbálnak folyamatosan az emberi Lét végső kérdéseinek szintjén élni. Ez utóbbiak közé tartoztak például a próféták, apostolok, remeték, szent emberek. A szerzetesek felavatásukkor azért kapnak új nevet, azért öltenek csuhát, reverendát, hogy jelezzék: kiléptek a mindennapi életből, és átléptek az igazi Lét szent tartományába. Szent Benedek híres regulái is ezért igyekeztek olyan kíméletlenül elnyomni a kolostor lakóiban a mindennapi élet minden ösztönét, reflexét, gyakorlatát. 80
És vannak emberek, sokan, többé-kevésbé mindannyian közéjük tartozunk – a „feledés közösségének” széles tábora – akik mindenáron bele akarnak feledkezni az élet trivialitásaiba. Érthető módon. Mert egyszerre vonz és riaszt a Létnek ez a mindennapi élet felszíne alatt rejlő világa. Vonz a titkaival, felbuzgó energiáival, végtelenbe futó útjaival, egy teljesebb élet lehetőségének ígéretével. De riaszt is ismeretlen mélységeivel és szakadékaival, az emberlét törékenységének és halandóságának árnyaival, az élet értelmének vagy értelmetlenségének megválaszolatlan kérdéseivel. Riasztja, mert „minden ráció alatt delírium rejlik és sodródás” – írja a francia filozófus, Gilles Deleuze. 81 Mindent vagy legalábbis sok mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megfeledkezhessünk az emberi Létnek erről a mélyrétegéről. Nem szívesen halljuk meg Heidegger intő szavait, amikor arra figyelmeztet, hogy az igazi, hiteles emberlét lehetőségétől foszt meg minket egyszer s mindenkorra ez a feledékenység.[…]
80 A „Regulák” elemézést lásd Hankiss 2005, 232-234. o.
81 Deleuze 2004, Desert Islands. 262. o. Francia eredeti 2002.
* * *
AKADÁLYOK, VESZÉLYEK
[…]
A filozófusok igazságkeresése is zarándoklat, átmenet, a homályból a világosságba, a nem tudás állapotából a tudás állapotába. Elég csak egy Szókratész, Pascal, Nietzsche küzdelmeire gondolnunk. Vagy a modern gondolkodók közül mondjuk Sartre-ra, aki szerint csak akkor léphetünk át a szabadság birodalmába, ha megvan a bátorságunk ahhoz, hogy újra és újra elmenjünk a Létünket érintő nehéz döntések szakadékának pereméig. Heidegger arra figyelmeztet, hogy ha minden erőnket megfeszítjük, még akkor is csak nagyritkán törhetünk ki mindennapjaink tompa közönyéből, s élhetjük át a hiteles emberi Lét egy-egy döbbenetes és nagyszerű pillanatát. Richard Rorty azt fejtegeti, hogy újra és újra le kell győznünk azt az illuziót, hogy megérkeztünk, hogy megtaláltuk az „igazságot”. Mert nincs végső igazság, csak rosszabb és jobb világmagyarázatok vannak. A gondolkodó ember dolga és lehetősége mindössze az – s még ez sem könnyű feladat –, hogy az egyre jobb és jobb magyarázatok, argumentumok világába lépjen tovább.
Eric Voegelin szerint is ki kell törnie az embernek a mindennapi élet zűrzavarából – amit ő „második valóságnak” nevez –, és az igazi megvilágosodást keresve felfedező útra kell indulnia az „első valóságban”. 101 De tudnia kell, hogy soha nem lesz képes megtalálni a „végső igazságot”. A legnagyobb veszély, ha az ember „nyugalmi állapotba” akar kerülni, találni akar egy „pihenőhelyet”, egy biztos és egyetlen igazságot, egy végső gnózist, egy végső azonosságot. Ez a luciferi út, az öntelt felvilágosodás, az önmagát mindenhatónak érző technikai racionalitás, és – Camus (1957) is hasonlóképpen érvelt – végső fokon a totalitárius ideológiák útja. Ezzel szemben Voegelin „via negativá”-t, a „negatív utat”, a kételyeken át vezető örök igazságkeresés útját vázolja fel, amely nem vezet el egy végső, biztos igazsághoz, dogmához. 102 A gondolkodó embernek, ha gondolkodó ember akar maradni, az örök átmenet állapotában kell élnie – írja. Jung (2005a, 68. o.; 2005b, 358. o.) még élesebben fogalmaz:Semmi garancia nincs rá – egyetlen pillanatban sem –, hogy nem követünk el baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna […] Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.[…]
* * *
AZ EMBERI TUDAT DUALITÁSAI
Az emberi agy sokféleképpen próbál rendet teremteni a valóság gazdag sokféleségében, az örvénylő jelenségek zűrzavarában. 160 Megpróbálja a megfigyelt jelenségeket időben s térben elhelyezni; megpróbál az egymáshoz közelálló (királykisasszony – hintó) és egymástól távol levő (királykisasszony – szénbánya) jelenségek viszonylatrendszeréből, közelségeiből s távolságaiból valamiféle szemantika teret konstruálni; megpróbálja a jelenségeket ok-okozati sorrendbe állítani; megpróbálja őket, szavakhoz kötve, grammatikai és szintaktikai szerkezetekbe rögzíteni.
És – ez most minket különösen érdekel – fontos eszköze az agynak a polarizálás is. Az, hogy a kavargó jelenségvilágot olyan kétdimenziós ellentétpárokra bontja, amelyeket többek között már a filozófiai gondolkodással kapcsolatban említettünk:Élő ← → és Élettelen, Mozgó ← → és Mozdulatlan, Előre ← → és Hátra, Jobbra ← → és Balra, Fönt ← → és Lent, Vízszintes ← → és Függőleges, Külső ← → és Belső, Közel ← → és Távol, Itt ← → És Ott, Én ← → és Te, Mi ← → és a Világ, Hideg ← → és Meleg, Világos ← → és Sötét, Egyenes ← → és Görbe, Szögletes ← → és Ívelt, Szabályos ← → És Szabálytalan, Könnyű ← → és Nehéz, Egyszerű ← → és Összetett, Azonos ← → és Nem azonos, Analóg ← → és Digitális, Anyagi ← → és Szellemi, Gondolat ← → és Érzelem, Zene ← → és Zaj, Kellemes ← → és Kellemetlen, Nyitott ← → és Zárt, Rész ← → és Egész, Igaz ← → és Nem igaz, Valóság ← → és Látszat, Ismert ← → és Ismeretlen, Tudatos ← → és Öntudatlan, Racionális ← → és Irracionális, Veszélyes ← → és Veszélytelen, Hasznos ← → és Nem-hasznos, Pozitív ← → és Negatív, Lehetséges ← → és Lehetetlen, Időbeli és ← → időtlen, Jelen ← → és Múlt, Létező ← → és Nemlétező, – és így tovább.
[…]
160 Lásd többek között a logika, a nyelvelmélet, jelentés- és jelelmélet nagy szaktekintélyeinek munkáit: Ferdinand de Saussure, Gottlob Frege, Ludwig Wittgenstein, Alfred Tarski, Rudolf Carnap, J. L. Austin, Willard Van Orman Quine, Jerry Fodor, David Kaplan, Gilbert Ryle, Charles S. Peirce, C. K. Ogden, Charles E. Osgood, McDowel és mások.
* * *
Hankiss Elemér: Ikarosz bukása (Osiris, 2008).
-
arccserék
törekszem őrszemet tartani saját változásaimon, melyek a szándékos, verbalizált vagy elgondolt, tehát valamilyen formában valóságba toluló jelenségeken túl léteznek (és arra hatásuk van): eddig ment, most nem. eddig nem ment, most igen. és ezért akaratlagosan, szándékoltan, tevőlegesen nem mozdultam. csak változott.
múlt hetekben többször történt, hol napokig, hol percekre – időbeli behatárolás nehézségei – hogy ismeretlen járókelőkre ismertek, barátok arcát projektáltam. napokig tartó folyamatában mintegy hozzászoktam és szinte azonnal tisztában voltam a téves arckapcsolással, beláthatatlan napszemüvegem lehetővé tette, hogy elhaladásig, egészen közelről pásztázzam és meggyőződhessem: ő nem ő.
az esetek többségében a hangja tette nyilvánvalóvá – ha az arcának egy másik szögből vizslatása nem – hogy téves projekció esete van. tendenciózus előfordulás okán lamentáltam: így kezdődhet a demencia? ez már az?
-
sziszifusz köve
Sokszor hosszan csak görgettem a feed-em, remélve, hogy majd jön valami érdekes, valami lenyűgöző, valami elragadó, legalábbis ami a figyelmem illeti néhány perc erejéig, de ilyen hosszú távlatokat évek óta nem kínál, legfeljebb másodperceket kér és azt viszont hosszan, újra és újra, kettő-három tikk-takk. Kovács Istvánt érdekli egy esemény, Horváth Rozi ott lesz egy eseményen, a Réti Farkasok zenekar fellép a Rókaprémben, Gézlap Gerzson az ismerősei társaságában egy eseményen huszonkilenc fotóval (úristen, ki ez és honnan ismerem? – ismétlődően visszatérő belső morajlás), sokkal nagyobb fényerejű villogó reklámvideó, Szabó Sámson új ideiglenes profilképet állított be egy mormotasapkával a fején, egy pszichológus magvas gondolatai éppen trendi témák egyikéből (önismeret, párkapcsolat, hierarchikus működések, közösség, stb), Hunyadi Mátyás a visegrádi várban egy Ladában ülve (AI), itt eljött a pillanat hogy felismertem és megfogalmaztam, hogy már egy ideje a feed görget engem, azaz a szemeimet, és fogalmam sincs miről van szó, utoljára a reklámra emlékszem legtisztábban. Fokozza a minden rétegen átsejlő, alulról bűzölgő, olykor orrot erősen megfacsaró szégyenszag, hogy csak ülök, nézem a tűzimitációt és mások tapasztalatásait, élményeit. Így a jelen pillanaton kívül, másnak a múltbeli, részben át- és megélt jelenpillanatait szemlélve, temérdek felesleges hozzáadott szemfényvesztéssel, túlszaturálva, helyenként elhazudva.
nem is érdekel, és sok tennivalóm van!
-
rave revü repül
ülök a repülőgépen felszállás előtt. meggyőződésem, hogy valami kellemes koktélt tolnak a légkondicionálón keresztül, hogy mindenki lenyugodjon és az ülepén maradjon. megpihentem csukott szemmel alvás határa előtt, ahol nincs semmi, és aztán ide minden be tud szüremleni, ami nem materiális.
fehér lapon, mintegy szöveggyűjteményben szedett négysoros versek jelentek meg. József Attila neve volt aláírva, erre bizton emlékszem, de amint megpróbáltam akarattal a betűket, szavakat, sorokat megnézni és megjegyezni, elillantak. utánanéztem a költő műveinek, a Medáliákra hasonlított, amit láttam, de nem pontosan az volt.
-
modern lét harcai
pár hete kézhez vettem egy levelet, melyben egy pénzintézet tíz évre visszamenőleges tartozást követel tőlem. tárgy: ‘korai lakossági behajtás’, aztán még hosszasan taglalják a semmit és viszonylag kedvesek (egy elgépelés akadt három oldalon), noha a releváns dologról (mi a vélt tartozás indoklása, háttére, alapja, a rászámolt késedelmi kamat számítási alapja) nem esett szó. ezeket ilyenkor nem nekem kell tizenhét különböző oldalon összeolvasnom, és kikeresnem régi irataink közt (ha még megvan) – “Ügyfél-elégedettségi technikák – 1. lecke” – hanem te alátámasztod.
itt arra gondolok, hogy ha követelek tőled 100 Ft-ot, egyrészt az ártatlanság vélelméből indulok, és alaposan informállak, emlékeztetlek, hogy miben állapodtunk meg korábban, mit vállaltam, mit vállaltál, mi változott. elédbe megyek bizonyításommal. ja, és előbb szólok, mintsem követelek.
ezzel a pénzintézettel tíz éve – körülbelül a vélt tartozás kezdeti dátumakor – megszüntettem egyetértésben, fennálló tartozást ellentételezve minden viszonyomat. ezért vontam fel szemöldököm a fejlécen látható cégnév, majd a levél tárgyát elolvasva. ezek be vannak baszva?
körbekérdeztem, tanácstalanságot, vagy semmit kaptam vissza. bementem egy közeli fiókba. asztalnál fogadtak egy percen belül. vázoltam az alkalmazottnak röviden a tényállást. elkérte személyit, lakcímet (utóbbit meg se nézte). kicsit klimpírozott (mint most én). jelezte találatát, majd alátámasztotta, hogy tudomása szerint a vélelmezés téves, nincs fennálló tartozásom (mivel tíz éve nincs számlám). bocsánatot és türelmet kért, majd elviharzott az asztaltól (visszatérő jelenség?). percekig távol volt egy hátsó irodában. visszajött. vélhetően téves, írnom kell egy levelet ide és ide, és akkor törlik.
itt elpukkant egy lufi a fejemben.
Nézze, ártatlanság vélelme él, és értetlenül állok itt, hogy nekem kell utánajárnom személyes jelenléttel az Önök intézete által vétett hibának, melynek rám nézve anyagi vonzata van kilátásba helyezve. Tisztában vagyok vele, hogy emberek működtetik cégüket, jómagam mindennap tévedek, és utána vállalom annak a konzekvenciáit, és törekszem a sérelmest megérteni, minden lehetséges módon támogatni, segíteni, extra tennivalóját átvállalni, anullálni.
tisztelettel végighallgatott, majd jelezte, hogy sajnos nem tud itt és most ennek a végére pontot tenni, mert nincs felelős döntéshozó jelen, aki ebben aláírhat. feladhat belsőleg egy levelet, de nem gondolja, hogy az gyorsabb, mintha én írok (munkakerülés szofisztikált esete?).
megköszöntem iránymutatását, és távoztam.
megírtam levelem a központi címre. ha valamitől fázom, az pont ez: fontos témában (kinek is az?) egy olyan címre írni, ahol vélhetően napi ezer másik levél landol. informáltam a tényállásról (lezárt ügyviszony, szerződésszám, követelés pongyolasága, pontatlansága), majd kértem minden személyes adatom törlését rendszereik összességéből, valamint a felületet és lehetőséget, ahol panasszal élhetek a tevékenységük kapcsán.
ilyenekkel töltöm életidőmet itt, 2026-ban. ahelyett, hogy tavasz hírnökeinek dalolását hallgatnám a parkban.
-
polgárnak lenni annyi, mint…
…tudatállapot, ami kiterjed az élet minden területére, a személyiség mélyrétegéből fakadó attitűd.
…nagyvonalúnak, megértőnek, elfogadónak, befogadónak lenni azzal, akit gyűlölök, aki semleges, és akit szeretek.
…egyként, egyénként megállni kétlábon, és keresni a közösséget, hogy valami többet, többen létrehozhassunk.
…képesnek lenni lemondani dolgokról, vitákról, helyzetekről, alább adni az egyéni jelentőséget a közért, vagy csak másért.
…jelen lenni, megélni, élvezni most, miközben perspektívában képes gondolkodni, látni, tenni itt és most jövőért, a múlt ismeretében.
…méltósággal viselni győzelmet és vereséget, elismerni veszteséget, beismerni vereséget, élni lehetőséggel.
…felvállalni magamat, viselt dolgaim, erényeim, gyengeségeim, hozzáadott értékem és jelentőségem, hiányaim, hibáim.
…szabadon kérni, kérdezni, szabadon, szégyentelenül válaszolni vagy nem válaszolni.
…tisztelni a másikat önön valójában, saját inerciarendszerében értékelni eredményeit, törekvéseit, küzdelmeit, vívódásait, eséseit.
…tudatában lenni minden jelenség, helyzet illékony mulandóságával.
…úgy hozzáállni és viszonyulni máshoz, ahogyan nekem jól esne, ahogy hozzám fordulna.
…tisztában lenni kötelességgel, következménnyel, felelősséggel, lehetőséggel, joggal.
…szolidáris lenni gyengével és gazdaggal, szegénnyel és erőssel, elesettel és némával, pávával és struccal.
-
szálkás szem
félreértenek.
oly’ gyakorisággal, hogy e gerendaméretű jelenség némileg bizergálja a szemgolyómat.
pár napja egy barátom azt osztotta meg, hogy azzal a jelzővel illette egy közös barátunk, hogy fura. kaptam-e már meg ezt? legyintettem, számtalanszor, valójában mindannyian furák vagyunk, egyénileg eltérő formában, eseményekben, kapcsolatokban megnyilvánulva, sokszor ismétlődően. a világképemen kívül áll a másik viselkedése, és igazából az első részmondatot sem áll módomban megfogalmazni magamnak. rövidre zárom: fura. ugyanígy van minden virtuális és fizikai térben egy mappa, fiók, térrész, amelyet az ‘egyéb’ vagy ‘vegyes’, esetleg ‘válogatott’, ‘nem felcímkézhető’ jelzőkkel illetek, és kacatokat, vagy nehezen besorolható, egyedi tárgyakat, szellemi javakat helyezek bele.
furcsaság a félreértés, furává válik a félreértett. azonnal kérdéseket vet fel, először belsőleg: mit és hogyan kommunikáltam? mi volt a szándék? milyen reakció érkezett? észleltem és feldolgoztam, adaptálódtam a változáshoz? határaimon átléptem, átléptek, vagy lazítottam, netán feszítettem? meghallottam a másikat hangjain, betűin, szavain, mondatain, hallgatásain túl? offenzív vagy defenzív attitűddel vettem részt? kihoztak a sodromból? impulzívan, vagy higgadtan viselkedtem?
majd külsőleg: meghallgattak? meghallottak? megértettek együttérzően? ha nem, kérdeztek? nyitottan álltak hozzám? offenzív vagy defenzív attitűd irányult felém? ha támadtak, valóban engem támadtak? kompromisszumra jutottunk? csökkent, vagy nőtt a disszonancia?
ráció nincs irráció nélkül, ha képes vagyok megválaszolni megnyugtatóan minden kérdést utólag és tükörbe tudok nézni kellemes szájízzel közben, akkor már csak az a kérdés, vajon hol változtatott elmém tudatos ismeretem nélkül az emlékláncolaton. és a másiknál.
kimeneteltől függetlenül mindkét fél valid, valós, létező és erről meg van győződve. talán a két vélt igazság egyszerre megáll, egymás mellett. fura vagy.
-
tavaszi szellő
felszabadultságot érzek, amerre lépek. egy kicsit oldottabbak az emberek, közvetlenebbek, előzékenyebbek, kedvesebbek (vagy kevésbé bunkók, nézőpont és koordinátarendszer kérdése) talán, végre, észreveszik, hogy ott a másik. talán valamelyest halkabb és kevesebb a kurvaanyád kifejezés hangjában kulmináló nagykörúti segélykiáltás és elnyomott frusztrációmennyiség, az egyébként is ritmikusan dübörgő neurotikus delíriumhullámban, melyet a korszellem hordoz átfogóan. ezúttal csináljuk másképp, mi, itt.
egy héttel utána szinte egy nap alatt a legtöbb háború skandallum megszűnt, eltűnt, elnémult, kimúlt. a fenyegetés a védelmet kínálóval egyidőben lett voltnincs, ezzel együtt az a tompa, mély, nyomott, folyamatos stimuláció, ami ember és ember közt tetszőleges díszlet és szerepkörben újra és újra, végtelenítve úgy térben, mint időben folyamatosan történt utcán, hivatalban, boltban, kocsmában, villamoson: farkasok közt támolygás, ha sikerült felocsúdni a képtelenségből. mintha mindenki halkabb, könnyebb lenne, talán mentőautó is kevesebb (de semmiképp sem halkabb). mintha szükségtelen volna valakire rámorogni egy lökés, érintés, cipőrelépés ürügyén. előfordul.
a haldokló felkelt, leverte az út porát, majd ruháját árokba hajítva keres új göncöket, amikkel rendezettebb képet mutathat.
-
maratHON
porhüvelybe töltetésünk első másodpercétől kétféle milyenséggel szembesülünk: véges és végtelen. utóbbi a test és ego lebomlásának melléktermékeként lett ‘végtelen’, mindennek, aminek kezdete van, véget is ér. triviálisan véges egy cigaretta égése, egy vizelés, egy nap. végtelen – inkább beláthatatlan – fenntartani, megőrízni, ápolni, működtetni-üzemeltetni: körülvevő materiális és szellemi javakat, létesítményeket, kapcsolatokat.
események, dolgok belátható vége, befejeződése adhat megnyugvást: bármennyire zivataros legyen a köztes tengeren sodródás, a partraérés garantált, az idő nekem ketyeg, nem így megőrzés és ápolás esetén: minden minutumban változik, esik szét, porlik el, lesz kevesebb. megfigyeltem egy laza mintázatot: eleinte lineárisan változik, majd nő a gyakoriság és intenzitás. öngerjesztő láncolat: egy frissen festett felületen ha egyetlen hiba esik (rozsdafolt, matrica), szaporodni kezd a rend ellenes: több energia fenntartani, visszafordítani.
fizikai kísérletet egy kocsma vécé falfelületén nem reprezentatív módon végeztem. az ötször kettes felületre itt-ott felrakott matricákat nyomtalanul eltávolítottam. napokig maradt érintetlenül, majd felkerült az első, és azt követően órákon belül hatszorozódott. leszedve napok elteltek tisztán, majd az első, és órákon belül …
rendszeresen, kimérve, fókuszáltan apránként keveset beletenni: újdonságánál fogva egy ideig hajthatja lelkesedés – embere válogatja, hogy három nap vagy három év – majd a rögös kollektív valóság begyűrűzése és rothadó természete elgázosítja a perifériát. ködben rohanok ijedten fel-alá, de mindannyiszor légmarkolok, és árnyakkal viaskodom. itt lép színre a közös teherviselés, a köz szerepe, és abban az egyének keretek közti elfogadott mozgástere, megértés, alázat, egymás támogatása tettekben, vállalásokban, szavakon túlmenően. adni szükségben, kérni hiányban. egymás mellett állni fizikailag és szellemileg.
élethossz, illetve annak észrevehető töredékében (~évtized) gyakorolni valamit – tehát nem csak most a hivatalban leszek kedves az ügyintézővel abban a huszonhárom percben, hogy nekem előnyös döntést hozzon, hanem mellette a saját ürülékében fetrengő hajléktalannal, aki a kezét nyújtja apróért mindennap – hosszútávfutásként aposztrofálom. ijesztő lehet, hogy nincs a projektnek céldátuma és nem ismert az élet végdátuma, netán célja se, egyszerűen csinálni kell, és vagy lesz valami, vagy…van. hit és bizalom fűszerezését sejteti, van az a néhány százaléknyi ember minden létesítményben – szellemi vagy fizikai – és így minden országban, akik szívből-lélekből csinálják csikorgó hidegben a lélekmelengetést, és forró olvadásban a porgereblyézést. talán egyetlen pillanattal sem látnak előrébb, talán minden pillanatot látnak. nem plecsniért, nem emléktábláért, nem szolgaként: szolgálni in aeternum.
-
száznyolcvankettő
~höz közeledve ismerem magam. mit tudok, mit nem tudok. mit próbálok meg, mit nem. hogyan fognék neki, mivel. t’án kivel. felmerülnek a perspektívikus időtávlatok: vaj’ vannak-e formálhatatlan tulajdonságaim? közelkörnyezetemben epekedek ilyen beszélgetésért, és mégoly’ ritkán esik erre hangsúly. (s mikor mégis, harapófogóval húzom ki a másikból.)
ismerem a hibáimat. milyen ismétlődő helyzetekben érdemes változtatnom, másképp csinálnom. hogy az okos a másik hibájából tanul mennyire műanyag kijelentés, arconvágott. más szenvedése, fájdalma legjobb esetben elképzelhető, átérezhető, és el nem sajátítható. nem érhetem át, hogy az ő világában mit okozott, hogy’ élte át, mit kezdett vele (ha).
rendszeresen vesztem el egyensúlyom és bicskázom be az árokba egy szempillantás alatt, egyensúly-visszaállítási kísérlet nem jöhet létre, az árokpartra eszmélek. gyakorolok önreflexiót, mértéktartást, beránt a miliő csatornája.
Aroff 